Küldj egy szál gyertyát te is!

„Magyarország, a Kárpát-medence, és a világ minden magyarlakta helyéről gyertyákat várunk! Ezeket összeforrasztva kiöntjük a magyarok óriás gyertyáját, mely a messzi városok, falvak, tanyák és az ott élő – egymásról mit sem tudó – emberek, a világ magyarsága összefogását és összetartozását jelképezi!  – szól a kezdeményezés felhívása.

Hogy a kezdeményezőknek sikerül-e elég gyertyát összegyűjteniük még az idén ahhoz, hogy kiöntsék az első óriásgyertyát? December 22-én kiderül, hányan küldtek címükre egy szál fehér gyertyát, a világ minden tájáról.

„A Magyarok Gyertyája szellemiségének lényege, hogy az ország, a Kárpát-medence, illetve a világ magyarsága által küldött gyertyákból öntünk ki egy óriásgyertyát, így az összes gyertya egy lángban, együtt gyúlhat fel idén az első óriásgyertyában.” – vallják a kezdeményezők.

A Magyarok Gyertyájának alapanyagául szolgáló gyertyák begyűjtése, az egész karácsonyi időszakot átöleli, és Vízkereszt után is folytatódik. A most meggyújtani kívánt óriásgyertya csonkjából és a karácsony után – a fenyőfák leszedését követően – érkező fehér gyertyákból öntik ki a szervezők a jövő évi négy óriásgyertyát.

Most, az akció szervezői az „Advent Budapesten” rendezvénysorozat helyszínén – a Városháza parkban – felállított óriáskoszorú negyedik lila gyertyáját lecserélve, az addig összegyűlő fehér gyertyákból öntik ki a Magyarok Óriásgyertyáját, melynek lángját Advent utolsó vasárnapján lobbantják fel.

A Magyarok Gyertyája a családok családjának megtestesítője, így – hagyományt teremtve – az összmagyarság összefogását és összetartozását is jelképezheti, e szent ünnep kapcsán, évente visszatérően. Könnyen elképzelhető, hogy ezzel hagyományt teremtenek az ötlet gazdái, akik levélként, vagy csomagként feladva, a „Magyarok Gyertyája” jeligével ellátva  a 6720 Szeged Palánk 10 címre várják a küldeményeket, míg a külföldön élőket, magyar szervezeteik útján is el kívánják érni.

A kezdeményezés sikere esetén a Magyarok Gyertyája jövőre az ország háza előtt, vagy akár évente más és más helyszínen, is fellobbanhat. Minderről bővebben a https://magyargyertya.wordpress.com oldalon olvashatnak, vagy a Facebookon.

 

Hozzászólás